Mintha megállt volna az idő... Megesküdnék rá, hogy tíz perce is ennyit mutatott az osztályterem falán lógó óra. Pedig már csak néhány perc választ el az ebédszünettől. Nem mintha annyira éhes lennék, csak egyszerűen már a könyökömön jön ki a matek. De úgy látszik, nem csak nekem. Előttem lévő padban, Becca a kezét firkálta, egy sokszínű tollal. Lófarkas, hosszú szőke haja az én padomra omlott, hát befontam neki kis tincsekbe, mint a legtöbb matekon. Becca mellett Mike ült, az unokatestvérem, a szívtipró, aki mindent és mindenkit megkaphat. Mint ne mondjak, sosem szívleltük egymást. Ő volt a suli menő fiúja, én pedig a barna, félhosszú hajú lány, akinek a tanárokon kívül, senki nem tudta a nevét. Egy ember kivételével, és ő pedig a legjobb barátnőm és egyben padtársam, Dorothy volt. Magas alkatú, egész vékony lány. Már már annyira, mint a milánói kifutón a modellek.Festett élénkvörös, rövid haját a híres énekesnőjéhez, Pink frizurájához tudnám hasonlítani leginkább. Hibátlan körvonalú arca hófehér, akár a porcelánbabáké. Egyszóval tökéletes lenne, ha némi kedvesség és empátia is szorult volna belé. Sok pasi kiszemelte már, de Dor mindet elhessegette... Na én az ő megrögzött ellentéte vagyok némi felesleggel a fenekemen, bár lehet hogy csak kritikusabb vagyok magammal szemben. De van egy dolog ami igaz: naivitásom nem ismer határt. Ha valaki azt mondja, hogy ő az elnök, elhiszem. Mindent elhiszek. Ezért jó, hogy van nekem egy Dorothy-m, aki általában visszarángat a földre.
Rápillantottam az órára és elszörnyülködve vettem észre, hogy még hosszú 5 perc van hátra a matek végéig. Hát elővettem egy lapot és elkezdtem rajzolgatni. Pár perc sem telt rá, mikor valaki a nevemen szólított. Mrs. Lovegod volt az, a tanár.
-Kelsey! Kelsey White! Válaszolnál a kérdésemre?
-Igen, persze. De... - Megszólalt a csengő, megmentett. Mrs.Lovegod a tanári asztal felé vette az irányt.
-Jól van gyerekek, jövőhéten folytatjuk. És ne feledkezzetek meg a röpdolgozatról sem!-de ezt már senki nem hallottam, rajtam meg Doron kívül. Szinte az egész 11.a a kicsengetés hallatára kiviharzott a teremből.
Menzán a szokásos helyre ültünk Dorothy-val. A legtávolabbi sarokba, ahonnan nem látszik senki, és persze mi se látszunk. Dor választotta még az asztalt másodévesként.
Miután megebédeltünk elváltak útjaink, hisz nekem biológiám következett, Dornak pedig Atlétikára kellett mennie.
A szekrényem fele tartottam, mikor különös érzés fogott el. Az ujjaim bizseregni kezdtek, a gyomrom görcsbe rándult. Nem tudtam mire vélni. Minthogy azt sem, hogy ezt kellemesnek éreztem, pedig közel sem kellett volna annak lennie. Megálltam egy pillanatra, majd mentem tovább. Tudtam, hogy már éreztem valahol. Gondolkodtam: De hol? Mikor?
Ekkor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a földön találtam magam. Elestem. A könyveim szanaszét. Valószínűleg a saját lábamban botlottam meg, szokásomhoz híven. Felnéztem, egy fiú guggolt előttem, a papírjaimat szedte. Nem ismertem. Valószínűleg új diák volt. Erős, izmos testalkatú, bronz-barna bőrű. Biztos valami sportiskolából jött. Fekete pólója feszült rajt.
-Szia! Nem baj ha segítek? Láttam amikor felestél. Fáj valamid?-hangja bársonyos és megnyugtató volt. Felsegített a földről.
-Szia, nem baj, és köszi, nem fáj semmim. Új vagy itt?
-Igen, tegnap volt az első napom. Mellesleg Peter a nevem. -kezet nyújott- Szóval még elég ismeretlen itt nekem. Nem tudod véletlen merre van a biológia terem?
-Kelsey, de a barátaim -szám szerint egy darab- Kelly-nek szoktak szólítani. És de, tudom. Én is oda tartok, ha gondolod elkísérhetlek. Várj meg itt, mindjárt hozom a könyveimet!
-Rendben.-mondta és villantott felém egy féloldalas mosolyt.
Ez volt az első rész. Írj véleményt! Ha valami nem tetszett kritizáld. Illetve adj ötleteket a 2.részhez! ;)
