4 hónap múlva...
4 hónapja és két hete, hogy együtt vagyunk Peterrel... Így kimondva sokkal többnek tűnik, mint gondolná az ember. Hihetetlen, hogy mennyire elszaladt az idő...az iskolában a tanévet lezárták, a nyári szünet pedig már a végét járja. Azóta pedig már sok minden történt. Hol is kezdjem...? Azt hiszem, ehhez elő kell venni a naplómat...
Június 15: tanévzáró. Utána buli Mike-nál. Dor-ral, Peet-tel és még vagy ötven diákkal. Hajnalban Peet hazakísér.
Június 24: egész nap Peter-rel. Nála alszom! Khm... a többit nem részletezném.
Július 1-6: családi nyaralás anyuval és apuval. A leghosszabb Peter mentesen eltöltött idő, megismerkedésünk óta. Borzasztóan hiányzott. Nem is volt nélküle az igazi.
Július 15-18: üdülés PETER-rel a szülei nyaralójában! Azt hiszem, életem legjobb napjait töltöttem ott.
Július 19-Augusztus 16: Mozi, strand, buli... minden ami belefér. A legjobb barátnőmmel és a szerelmemmel.
Szóval, ennyi lenne tömören. Így végigfutva mindezen, elég szép nyarat tudhatok magam mögött. Rossz lesz tőle megválni... De ne gondoljunk még erre! Még előttünk egy fél hónap...
Elővettem egy cetlit és írni kezdtem a bevásárlólistát. Ekkor hirtelen egy-vagyis három-hangos zörejre lettem figyelmes. Kopogtattak.
-Ki az?- kérdeztem a bejárat fele tartva.
-Kate...Boyl.-elakadt a lélegzetem. Ki? Ez nem lehet...ez csak valami vicc. Honnan tudja, hogy hol lakom? Szívem kihagyott egy percre. Megrezzentem. Mikor Peter elmesélte, hogy mit tett Kate a szüleivel, rájöttem, hogy ez a nő mindenre képes.
-Ki?-kérdeztem megerősítésképpen.
-Nyisd ki, és megtudod!-már biztos voltam kilétében. Szoprán hangja utánozhatatlan volt. Nem jó értelemben.
Elfordítottam a zárat, majd lenyomtam a kilincset.
-Szia!-üdvözölt. Nem viszonoztam.
-Miért jöttél?-tudakoltam zaklatottan.
-Be sem eresztesz? Na!-szélesre húztam ajkaimat, sóhajtott, majd kitártam az ajtót. Kate belépett, majd leült a kanapéra.
-Mit szeretnél? Vagy inkább akarsz?-helyesbítettem.Sokkal megfelelőbbnek tűnt az utóbbi, eddigi Katerine-nel kapcsolatos tapasztalataim alapján. Valószínűleg most is követelőzni jött.
-Szerintem már kitaláltad. Nem fogadtál szót nekem.-szemét rámszegezte, majd folytatta- Remélem, még emlékszel arra amit pár hónapja mondtam. Tudod, komolyan gondoltam! Azt hittem egyből megérted...
-Nem fogom elhagyni Petert! Soha! -mondtam neki, szinte már ordítva.
-Hm. Úgy látom nehéz a felfogásod... -csóválta a fejét- Egy hónapod van, hogy elhidegülj tőle, majd szakíts. Egy hónap, egy perccel se több.
Elgondolkodtam. Erre egyértelmű lenne számomra a válasz, ha nem egy gyilkossal beszélgetnék. Nagyot nyeltem. Ekkor kopodtattak. Bárki volt az, szó szoros értelmében megmentette az életemet.
-Hahó! Szívem, itthon vagy? -Peter volt. Kate, mikor az ajtó mögül a hang felcsengett, megdermedt. Leesett állal, kidülledt szemekkel meredt a bejáratra. Félelem, vágyakozás és csalódottság volt egyszerre a tekintetében. Tudta, ezzel a terve összeomlott.
-Nyisd ki!-parancsolt rám. Hát így tettem. De csak egy résnyire tártam ki.
-Szia.- köszöntem egyhangúan.
-Mi a baj?-megfogta az arcom két kezével.
-Semmi, tényleg semmi.
-Dorothy-nak hallottam a hangját előbb az ajtón át?-kérdezte.
-Nem egészen.-majd lesütöttem szemem. Peter átnézett a vállamon és megpillantotta Kate-et, amint a fotelen ül. Kezei leestek rólam, majd előrébb ment pár lépést. Arca elgrimaszolódott a dühtől.
-Mit. Keresel. Itt. Katerina? - nagy léptekkel közelített felé. Még nem láttam Peter-t ennyire zaklatottnak.
-Csak áldásomat adtam rátok, és bocsánatot szerettem volna kérni a múltkoriért.-ha nem velem beszélt volna pár perce, akár még el is hiszem neki.
-Ennyire hülyének nézel?! Tudod, már régebb óta ismerlek annál, hogy ennek bedőljek! És most menj innen! Takarodj! Te ribanc! - kiabált rá Peet, olyan erővel, hogy beleremegett a ház.
-Hát jó. Úgy látom nem látnak itt szívesen. - majd megfordult és az ajtó fele vette az irányt- De vigyázz a kis barátodra, nehogy valami baja essen! Tudod, ha az enyém nem lehet, akkor senkié- súgta a fülembe, majd elviharzott...
