Nem tudtam megbékélni azzal a szóval, hogy randi. Egyszerűen nem ment. Peterrel még alig ismerjük egymást, hogy hívhatna randira?! Csak meghálálja kedvességemet az Acapellában, egy vacsorával, kettesben. Na jó, szó mi szó tagadhatatlan, hogy ez egy igaz romantikus randevú lesz, amiről minden lány álmodik már óvodáskora óta. De akkor is furcsa.
Dorothy már délben itt volt, hogy felkészítsen a találkozásra. Hiába mondtam neki, hogy már volt pasim, nem Peet lesz az első, úgy tett mintha meg sem hallaná. Minden instrukciót elmagyarázott, és minden helyzetre felkészített, még arra is, ha Peter megkérné a kezemet. Kiválasztottuk a piros mini koktélruhát, ami igazából Dor stílusához passzolna, de nem mondhattam nemet, annyira szexinek éreztem magam benne.
Gyorsan elrepült a délután. Dorothy-val megnéztünk egy drámát, ami persze elvette mindentől a hangulatomat, de nem volt rossz film, szóval megérte, és estére már amúgy is nyoma sem volt a rossz kedvemnek, hiszen már minden egyébb érzelmet elnyomott az izgalom és a várakozás. Hét előtt pár perccel már a kanapén ültem, mikor kopogtattak. Szívem a torkomban dobogott.
-Nyitom!- és már indultam is az ajtó felé.
-Kösz Kel.- meglepődtem. Ez nem Peter hangja volt. Ez anya. Biztos hamarabb ért véget a műszakja.
-Sziaaa anyu! -és átöleltem.
-Szia drágám! Hé, mi ez a szerkó?! Biztos méregdrága lehetett, de megérte, nagyon csinos! De hova készülsz, csak nem?!
-De bizony. Na de mentem, szia. Majd estefele jövök. Puszi.- közben megpillantottam egy királykék Nissant amint a házunk kocsifelhajtójára tolat. Peet volt az.
-Szia kicsim! Vigyázz magadra!-majd bement a házba.
Közben Peet kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa előttem az ajtót.
-Hűű-ha! Nem mondom, kitettél magadért!- elmosolyodott.
-Köszi, te is!-elpirultam.
Fekete öltönyt viselt, sötétkék nyakkendővel és fehér inggel. Jó állt neki. Beszálltunk az autóba majd elindultunk.
-Na és hogy vagy?-kérdezte megtörve a csendet.
-Jól, köszi. Te?
-Én is.
-Kapcsoljak zenét?
-Ha szeretnél.-majd benyomta a rádiót és egész halkra tekerte.
-Amúgy akarsz valamit tudni rólam? Szívesen válaszolok rá, mert nekem is lennének kérdéseim.- rám kacsintott a jobb szemével. Majd' elaléltam.
-Hát...öhm. Igen. Melyik suliból jöttél? Sporttagozat?
-Nem, dehogy- nevetett -a ditroiti állami suliból. Ott nincsenek tagozatok.-felnevetett- Ja, hogy miért vagyok, izmosabb mint a többiek? Gyúrni járok, de leginkább örököltem a testalkatom, apám is ilyen volt.
-Csak volt?
-Meghalt pár éve, autóbalesetben, anyámmal. -felszisszentem-Szóval most egymagam élek, egy hatalmas házban a külvárosban. Elég nagy vagyont hagytak rám , amit kamatoztatni tudok a bankban, hogy megéljek. A gyámügy nem foglalkozik velem, én sem foglalkozom senkivel. Elég érettnek érzem már magam ahhoz, hogy egyedül is ellegyek. Meg amúgy is már csak egy-két év és nagykorú leszek.
-Nem érzed magad néha magányosnak? Nagyon hiányoznak?
-De, elég sokszor, pont ezért választottam inkább az edzőtermet. Ott levezetem a felesleges feszültséget, és elvonja egy kis időre a figyelmemet. Hiányozni hiányoznak, de próbálom ezt magamba minél mélyebbre temetni, elfejteni. Így elviselhetőbb. Te vagy az első, akinek erről meséltem.
Megérkeztünk. Peet kiszállt, kinyitotta előttem az ajtót, majd bezárta a kocsit. A bejáratnál vörös szőnyeg fogadott, ami mellett apró lámpák sorakoztak a földön. Beléptünk a terembe. Minden csupa márványból és swarovski kristályból állt. Nem hiába volt ez a város legfényűzőbb étterme. Egy pincér az asztalunkhoz vezetett.
-Italt?
-Igen, kérünk.-válaszolt helyettem is Peter.-Mit szeretnél Kelsey?
-Öhm. Vizet, legyen szíves.
-Nekem egy kólát. Köszönöm!
A pincér átnyújtotta az étlapokat, majd távozott. Próbáltam volna valami tíz dolláron aluli ételt keresni, sikertelenül. Még a saláta is több volt. Hát rákérdeztem Peet -re:
-Te mit rendelsz?
-Öhm azt hiszem, egy körtével párolt Cordon Blue megteszi. Igen ez lesz. Te?
-Hát, öhm. Még nem igazán tudom...
-Figyu! -az étlapról felpillantva, egyenesen a szemébe néztem- Ne törődj az árával, én fizetem. Ez része a hálámnak, amivel tartozom neked.- újra megvillantotta féloldalas mosolyát.
-Köszi, de nem igazán értem még mindig, hogy ezen mit kell hálálni. Bárki megtette volna helyettem is.
-Hm.Látom még mindig nem érted.-lesütötte fejét-Tetszel nekem. Nagyon. Ugye nem gondoltad, hogy minden embert az Acapellába viszek, mert segített?!-felkuncogott, majd komolyabbra fordította a szót- De mindezek mellett is nagyon hálás vagyok. Út közben, mondtam, hogy szeretnék valamit kérdezni. Igazából ezt későbbre tartogattam, de...
Közben megérkezett a pincér és felvette a rendelést.
-De, mi?-kérdeztem.
Mély lélegzetet vett, majd folytatta.
-Talán...lehetne valami köztünk... úgy érzem. De ezt csak te tudod. Kíváncsi lennék, hogy mennyire találod gyorsnak a tempót? És, hogy, igazából...te, kedvelsz-e? Tudod, még senki iránt nem éreztem így. Mikor távol vagy, a közelembe akarlak, mikor a közelemben vagy, még közelebb szeretnélek magamhoz. Alig ismerlek, de máris tudom, hogy az életemet veled szeretném leélni.-kezében a sótartót forgatta, majd felpillantott.
Megdermedtem. Testemet forróság és vágy öntötte el, hogy a karjába ugorjak és igent mondjak. De nem tettem, pedig boldog voltam... de nem felhőtlenül. Csak egy napja ismertem, és tudtam, hogy még nem nyerte el a bizalmamat, bármennyire is szerettem volna. Igyekeztem hangot erőltetni a torkomba, de minden egyes szónál elakadt a levegő a tüdőmben.
-Szóval?-firtatta.
-Nehéz így dönteni. Pár órája ismerlek, alig tudok rólad valamit. Még a teljes nevedet s...
-Peter Vane .-szakította közbe mondandómat.-Nem muszáj most válaszolni. Gondold át, és ha majd úgy látod, szólj.- arcán az elkeseredettséget észleltem. Nem! Ennek nem így kell történnie. Ha így folytatom, el fogom veszíteni...
-Nem! Peet, mármint Peter, én kedvellek, csak úgy tartom helyesnek, ha minden a maga idejében következik. Először meg kell ismernünk egymást. A testi vonzódás nem minden.
-Tudom...csak egyszerűen nem bírtam magamban tartani.
Meghozták az ételt.
-Köszönjük.-mondtam.-Szóval most akkor mi lesz? Ideiglenes barátság?-vetettem fel Peetnek mosollyal az arcomon.
-Az is jobb mint a semmi...-majd felnevetett.
A vacsora többi részében kérdésekkel bombáztuk egymást. Többet tudtam meg róla egy óra alatt, mint Dorothyról valaha. Valami kibontakozóban volt köztünk.
Későn értünk haza, de nem bántam, régen éreztem ilyen jó magam. Az illata, a mosolya, a kék szemei, mind-mind elraktározódtak az emlékeim között, egy életre.
