Elkísértem Peter-t a terembe, ahol a tanár abba a sorba ültette amelyikben én is voltam, csak egy másik padsorba.
Órán rá-rá néztem, hogy jól van-e, de hát mi baja is lehetne, egy olyan közösségben, ahol az a szerencsétlen Kelsey White is két év alatt csak kisebb horzsolásokat szerzett. Meg amúgy is, egy osztályteremben mégis mi történhet? Szóval nem ezért figyeltem. Valami teljesen más volt az oka.
Talán a kellemes és nem múló bizsergés, amikor rá nézek? Lehet. Talán csak a szokatlan külseje vonzza a tekintetemet (nem igazán van tele az osztály Adonisz alkatú pasikkal) ? Lehet. Talán a biztonság, amit a közelében érzek. Lehet. Vagy a szeme, az ajka, a... Felém pillantott. Tekintetünk egy minutumra találkozott. De rögtön lesütöttem a szemem, mintha szégyellném, hogy nézem. Valószínűleg el is pirultam. Ekkor újra elmosolyodott.
Kicsengetés után rögtön az ajtó fele tartottam, az elsők között voltam, akik kiléptek a teremből. Nem akartam Peterrel találkozni, mert tudtam, hogy zavarba jövök és bunkósságokat mondok. Egyszóval leráztam és Dorothy felé indultam, a tesiterem elé.
Mikor odaértem, Peter már ott állt, öszekulcsolt kézzel és keresztbe tett lábbal, a falhoz támaszkodva.
-Már váltalak. Meg akarom hálálni, hogy segítettél elvezetni a teremig. Ha te nem vagy, lehet, hogy még mindig itt bóklásznék, míg rám nem akadna egy tanár, aki aztán beküldetne az igazgatóiba lógásért. Mi a kedvenc kajád vagy kajáldád?
-Köszi, de te is segítettél összeszedni a cuccomat. Így kvittek vagyunk. De... hogy kerültél ide? Tisztán emlékszem, hogy mögöttem voltál. És egyáltalán honnan tudtad, hogy ide tartok?
-Csak gondoltam, nem tudtam. Láttam, hogy sokat beszélgetsz azzal a vörös hajú lánnyal, és hogy alig bírtok elszakadni egymástól. Sejtettem, hogy itt talállak. Hát megszaporáztam lépteimet és az ebédlőnél jobbra fordultam. Arra rövidebb volt.
-És még hogy te nem vagy itt jártas...Cöhh.
-Ha nem látsz szívesen, akár el is mehetek.
-Ne me...! Vagyis ha dolgod van, felőlem.
-Rendben. De a meghívás még áll, ugye? Egy vacsora az Acapellában? Majd felveszlek.
-Azért nem kell túlzásokba esni, tudod milyen drága hely az Acapella? Nekem egy hotdog-kóla is megfelelne...És egyáltalán honnan tudod hogy merre lakom?
-Majd kiderítem. Holnap hatkor? Van megspórolt pénzem elég, szóval az Acapella elég ideális.-elmosolyodott, amit nem bírtam ki, hogy ne viszonozzak.
-Najó. Benne vagyok.
-Akkor csáó.
Peter megfordult és elindult a kijárat felé.
Ekkor Dorothy előbújt az tartóoszlop mögül, széles vigyorral az arcán.
-Na szóval, ki is volt ez a félisten?
-Senki. Csak egy új fiú. Segítettem neki megk...
-Ezt hallottam.-vágott közbe- Nem erre lennék igazából kiváncsi. Tetszik neked?
-Igen. Mondjuk. Fogjuk rá. De kinek ne tetszene?
-Na jó, ez igaz. Akkor úgy kérdezem, mennyire tetszik?
-Kicsit jobban a kelleténél.
-Rendes?
-Túlságosan.
-El tudsz képzelni bármit kettőtök között?
-Talán, igen.
-Na akkor hajrá, indulás a plázába!
-Minek?
-Nem gondolod ugye hogy egy trikóban és egy rövidnadrágban akarsz megjelenni az Acapellában?!
-Nem...de...
-Nincs de!-vágott megint szavaimba.
-Na jó, rendben. Nincs ellenvetésem. Úgy se tudnék veled vitatkozni.
Nyolc órára haza is értünk, bő négy órás shopping után. Dor amennyire antiszociálisnak tűnik, annál inkább szeret az eladókkal diskurálni, egy jobb ár fejében, több-kevesebb sikerrel. Vettünk két pár cipőt, fehérneműt, két koktélruhát: egy kéket, egy pirosat és egy szempillaspirált. A fele megtakarított pénzem ottmaradt. De megérte. Szerettem volna ha Peet szépnek lát. Most már biztos voltam benne, hogy érzek valamit iránta.
