Másnap reggel a Dorothytól kapott huszonkilencedik telefonhívásra keltem.
-Végre méltóztattál felvenni! Hogy lehet délig aludni, mikor a barátnődnek az egekben a vérnyomása, a te hibádból! Tudod, drága a márványkoporsó! Amit persze te fogsz fizetni, ha itt azonnal nem meséled el részletesen a tegnap estédet!
-Gyere át egy fél óra múlva, addig rendbe kapom magam. Mindent elmondok, ígérem!
-Tizenöt perc múlva ott vagyok! Punktum. És nem kések!
-De...!-lecsapta. Valószínűleg már rohant a cipőjét húzni.
Elindultam hát fogat mosni, közben pedig rendszereztem a tegnap történteket. Mindenre tisztán emlékeztem...és egy darabig még fogok is. Felejthetetlen este volt.
Dor tíz perc alatt átért hozzánk, és még be sem esett az ajtón, máris faggatóra fogta.
-Csók?
-Nem volt.
-Ölelés?
-Elmaradt.
-Jártok egyáltalán?
-Nem.-csalódottság ült az arcára.
-Összevesztetek?
-Nem! Dehogy.
-Akkor ki hibájából nem jöttetek össze? Legalább bevallottad neki, hogy tetszik neked?
-Igen, de ő megelőzött vele... én állítottam le azzal, hogy túl gyors a tempó.
-Ne csináld már! Most komolyan! Kedveled vagy sem?!
-Igen. De miért kellene egyből rámásznom?
-Mit miért? Ilyet a lányok csak lekoppintásképpen szoktak mondani! Az még hogy jártok, nem azt jelenti, hogy az első alkalommal le kell feküdnötök!
-Tudom, de...
-Nincs de! Sipirc a szemem elől! Szégyent hoztál rám! Erről dumáltam én neked tegnap órákig?! Hétfőn az első dolgod legyen felkeresni!
-Oké. Megértettem, parancsnok!-forgattam a szememet.
Dorothy újra előadta a pasikról szóló kiselőadását, feleslegesen, majd három óra múlva távozott. Megkönnyebbültem, mikor kilépett az ajtón. Ilyen is ritkán fordult elő, de most kivételesen untatott.
Délután elővettem a befejezetlen házi dolgozataimat, majd estig minddel elkészültem. Észre se vettem mennyire elment a idő, csak azon kaptam magam, hogy már fel kellett kapcsolnom a lámpákat, hogy lássak is valamit.Ekkor jutott eszembe, hogy anya rám bízta, hogy menjek le a boltba pár dologért, mindenképp, mert holnap nem lesz nyitva.
Gyorsan felkaptam a cipőmet, és rohantam lefele, a sarki abc-be. Reménykedtem benne, hogy még nyitva találom.
Még nem zártak be mikor odaértem, de én voltam az utolsó vásárlójuk. Megvettem amit kellett, majd hazafele indultam, mikor megpillantottam egy szemből közeledő kék Nissant. Pont mint...Peteré. Lelassított és áttért az én sávomba. Most már biztosra tudtam, hogy csak ő lehet az. Lehúzta az üveget.
-Szia cica! Elvihetlek?-vonta fel szemöldökét a napszemüvege alól. Somolygott.
-Hello Peter!-mosolyogtam vissza rá.
-Na! Pattanj be!-levette szemüvegét majd felém fordult.-Vásárolni voltál?
-Igen. És te? Mit keresel itt? A belvárosban?
-Téged!-hátrahőköltem-Csak vicceltem, na! Nem kell egyből megijedni!-nevette el magát.-Csak a könyvtárban jártam.
-És mit is kerestél ott?
-Csak a családfámat kutatom szabadidőmben.-ez elég hihetetlenül hangzott az ő szájából, de nem találtam érthető magyarázatot arra, hogy miért hazudna.
-Az biztos jó dolog lehet, de engem két házzal arrébb, ki kellett volna rakni. Azt hittem tudod hol lakom.
-Szeretnék valamit mutatni.
-Nem ér rá? Már késő van.
-Nem, én ragaszkodom hozzá.
-Hát jó.-adtam be a derekam.
Hosszú ideig mentünk még, mikor hirtelen letértünk egy földútra. A gyomrom görcsbe rándult. Mit akarhat Peet?
-Mégis hova viszel?
-Majd meglátod, szívi!-rezzenéstelen arccal vezetett tovább.
Mi van ha Peter is egy olyan gyilkos amilyeneket a híradókban lehet látni? Mi van ha nem törődött bele a visszautasításba, és úgy akar bosszút állni, hogy élve eltemet? Hirtelen megszűnt az autó motorjának zúgása. Peter állította le.
-Megérkeztünk. Kérlek várj meg itt!-majd kiszállt, és az erdő fele vette az irányt.
Mi van ha most megy az ásóért ? Mi van ha most készíti elő a koporsómat? Nem, ez Peter. Tudom, hogy semmi ilyenre nem lenne képes. Vagy mégis?!
Ekkor előbújt a sötétből, hátratett kezekkel. Valamit rejtegetett. Egy baltát? Egy kést? Egy ásót? Félnem kellett volna, de nem tettem. El kellett volna szaladnom, de lábaim földbe gyökereztek. Kiáltanom kellett volna, de hangom gyenge volt. Biztonságosabban éreztem magam a közelében, mint bárhol máshol. Pedig agyam ennek az ellenkezőjét sugallta.
Ekkor odaért az autóhoz, kiszálltam, és az üléshez támaszkodtam.
-Kelsey!-megérintette a könyökömet. A torkomban dobogott a szívem.-Eljöttél ide velem, a világ végére, ahol nyugodtan megölhetnélek, és eltemethetnélek úgy, hogy senki nem találna meg soha. Eljöttél ide velem, és nem szaladtál el, mikor elmentem neked ezért, ami akár egy fejsze is lehetne.-hátulról elővette a bal kezét, amiben egy vörös rózsát tartott. Átadta. -még gyorsabb lett a pulzusom.Próbáltam egy köszönöm félét kinyögni, de elakadt a hang a torkomon.-Két napja ismersz, és eljöttél velem egy ilyen helyre...és még te mondod, hogy nem bízol bennem?-nevettem, szemem tele volt könnyekkel, de nem mertem gyengeségemet kimutatni.Lesütöttem fejem, elpirultam. Ekkor Peter megfogta kétoldalt a csípőmet, majd felrakott az ülésre. Jobb kezével beletúrt a hajamba, a ballal pedig átkarolt. Olyan forróság öntött el, hogy azt hittem, ha most azonnal nem öntenek le egy vödör vízzel, felgyulladok. Peet közelebb hajolt, majd távolabb, aztán hirtelen megcsókolt. Lágyan, gyengéden, de mégis szenvedélyesen. Szívem kihagyott egy pillanatra. Viszonoztam. Hátul az egyik kezemmel támaszkodtam, a másikkal pedig Peter tarkóját simogattam.
Egy-két perc múlva eltoltam magamtól. Légszomjam volt. Szemébe néztem majd elmosolyodtam. Arcom egy arasznyira volt az övétől.
-Hazavigyelek?-kérdezte.
-Igen. Anyu haragudni fog, ha nem talál otthon. De most már tényleg haza!
-Igenis!-felnevetett, majd folytatta-Azt hiszem, ezzel a lépéssel átléptük a barátságunkat határvonalát.
-Szerintem is. De nincs mást tenni, ez visszavonhatatlan. Úgy látszik bele kell törődnünk, hogy már csak kapcsolatban lehetünk egymással. Ha tudnád, hogy mennyire sajnálom...-ránéztem, majd a vállára hajtottam fejem...régóta nem éreztem magam ennyire boldognak.
Hmm. ez a rész is kilőve, nagyon remélem hogy tetszik ; )
